Égből jövő angyali segítség
Az angyalokat bárki megtapasztalhatja, akár hívő, akár nem. Mindenkit egyformán szeretnek, és örömmel segítenek problémáink megoldásában, ha erre megkérjük őket. Ám nem mindegy, hogyan kérünk, és mennyire vagyunk nyitottak az égi üzenetek befogadására.
Egy nap késő este mentem haza egy templom melletti parkon át, amerre már nagyon sokszor életemben. Sosem jutott eszembe, hogy féljek, talán a békés környék miatt. Aznap is bátran vágtam át a kihalt, sötét ösvényen, és éppen a napomat gondoltam végig, amikor hirtelen megszólalt bennem egy hang: „Ne menj tovább!” Először megijedtem, nem tudtam, honnan jött ez a gondolat. Egyáltalán gondolat-e, és ha igen, az enyém-e, és miért jött úgy, mint derült égből a villámcsapás, amikor egy lélek sincs a közelben. Végül arra jutottam, hogy biztos hallucinálok, így hát tovább mentem. Ekkor a hang újra megszólalt, ezúttal sokkal erősebben: „Fordulj balra, és siess a parkoló felé.” Mi ez? Egy navigációs rendszer került a fejembe? – gondoltam, de a cinizmus helyett inkább követtem az utasítást. Alig tettem pár lépést, amikor észrevettem, hogy egy férfi kilép a templom mellől, és követni kezd. Siettem, ahogy csak tudtam, de ő végig a nyomomban volt. Majd kiértem a parkolóhoz, ahol már égtek a lámpák, és valaki éppen kiszállt az autójából. Talán ő, talán a fények ijesztették el a mögöttem siető férfit, de utána felhagyott a követésemmel. Akkor még nem is sejtettem, hogy azok a belső hangok angyali üzenetek lehettek.
Az angyali segítség feltétele
Mindenki méltó az égi segítségre. Az angyalok nem ítélkeznek felettünk jó vagy rossz tulajdonságaink és cselekedeteink miatt. Bármilyen problémánk van, szívesen segítenek, hiszen ez a dolguk. Nem csak akkor számíthatunk rájuk, ha egy életveszélyes helyzetből kell megmenekülnünk, vagy valami rendkívülit szeretnénk véghezvinni. A legapróbb dologban is szívesen támogatnak minket, és rengeteg praktikus tanáccsal látnak el minden élethelyzetben – például ha érzelmi problémákkal küszködünk, ha döntenünk kell, de nem látjuk a megoldást, vagy ha betegek vagyunk. Egyetlen feltétele van csupán, hogy égi recepteket kapjunk problémáink megoldására: kérnünk kell a segítséget, majd nyitottan várni a választ. Az angyalok ugyanis tiszteletben tartják a szabad akarat törvényét, és nem erőszakolják ránk a segítségüket. Kivételes helyzetben vannak a gyerekek, őket ugyanis kérés nélkül is támogatják. A felnőttek életébe viszont csak akkor avatkozhatnak engedélyük nélkül, ha földi életük lejárta előtt életveszélyes helyzetbe kerülnek.
Hogyan kérj égi segítséget?
Hiába sóvárgunk valami után, ha nem intézzük tudatos kérés formájában az ég felé, nem fog megérkezni a mennyei válasz. Elég, ha az angyalokra gondolunk, és hangosan vagy gondolatban megnevezzük a problémát, és kimondjuk, leírjuk vagy vizualizáljuk a kérést. Az angyalok hierarchiában élnek, amelyet feladatkörük határoz meg. Mindennek van angyala – a tanulásnak, a vizsgázásnak, a lakásvásárlásnak, a romantikának, a szeretetnek, a gyógyításnak, a színeknek és minden más minőségnek. Kérhetjük a segítségüket feladatkörüknek megfelelően: „Kérem a vizsgázás angyalát, hogy…”, de általánosságban is: „Kedves angyalok! Kérlek, segítsetek nekem ebben és ebben” – mindkettő egyformán hatékony.
Ha őszintén, nyitott szívvel kérjük a segítséget, meg fog érkezni a válasz, csak figyelni kell. Nincs szükség semmilyen formális szövegre, imára, csupán annyi kell, hogy fogalmazzuk meg kívánságunkat és kérjünk hozzá égi útmutatást. Fontos tudni azonban, hogy az angyalok nem vállalják át helyettünk döntéseink felelősségét. Nem engedik, hogy függővé váljunk tőlük, és akkor is tőlük várjuk a megoldást, amikor intuíciónk segítségével már magunk is el tudnánk dönteni, mit kell tennünk.
Hogyan üzennek az angyalok?
Sokféle formában kaphatjuk meg az égi üzeneteket attól függően, hogy az angyalok a kommunikáció mely módját tartják a leginkább személyiségünkhöz illőnek.
• A legtöbb ember számára érzések formájában érkezik az útmutatás. Ezek lehetnek érzelmek vagy testi érzetek. Például ha melegséget érzünk a mellkasunkban vagy a gyomrunkban, jelentheti azt, hogy jó úton járunk. De ha feszültség vagy félelem tölt el, érdemes óvatosnak lennünk. Gyakori angyali üzenet, ha hirtelen ráesik valamire a tekintetünk. Ez bármi lehet – akár egy tárgy, egy szó vagy mondat, újságcikk vagy hirdetés. Sokszor üzennek az angyalok számokkal vagy számkombinációkkal is, amelyek mindegyike más-más jelentést hordoz. Előfordul, hogy többször egymás után ugyanazt a számot vagy számsort látjuk, például mindig ugyanakkor pillantunk az óránkra, egészen addig, amíg tudatosodik bennünk, hogy ennek jelentősége van.
• Szavak, hangok formájában is kaphatunk angyali válaszokat. Ilyenkor egy semmiből érkező lágy belső hang mondja el problémánkra a megoldást. De lehetséges, hogy elhunyt ismerősünk hangját halljuk, vagy egy ismeretlen hang a nevünkön szólítva beszél hozzánk. Sokszor pedig egy sűrűn ismétlődő dal szövegére leszünk figyelmesek.
• Gondolatok formájában is érkezhet az égi üzenet. Miután elmondtuk kérésünket, tudatunkban szinte azonnal megjelenik a megoldás, még mielőtt tudatosan végiggondoltuk volna. Olyan ez, mintha hirtelen megvilágosodnánk.
• Gyakran üzennek képekkel is, amelyek váratlanul jelennek meg tudatunkban. Kaphatunk útmutatást hirtelen felbukkanó, filmkockaszerű belső kép formájában, vagy álmainkon keresztül. Ilyenkor elhunyt szeretteinkkel is találkozhatunk, akik üzenetet hoznak nekünk.
Nem érted az égi üzeneteket?
Mindenki képes arra, hogy vegye az angyali üzeneteket, mégis könnyen előfordul, hogy nem jutnak el hozzánk. Pedig az angyalok figyelnek arra, hogy olyan útmutatást küldjenek, amelyet a lehető legjobban megértünk. Több oka lehet annak, hogy blokkoljuk az égi üzeneteket, és a mennyei válasz süket fülekre talál. Sokszor az a baj, hogy nem merjük elhinni, hogy képesek vagyunk venni az angyali jeleket. Félünk bízni a megérzéseinkben, és nem hisszük el, hogy amit hallottunk, láttunk vagy éreztünk, az valóban angyali útmutatás. Gyakran túl sok negatív érzés, fájdalom vagy zaklatottság lesz úrrá rajtunk, ami szintén elfojtja az égi üzeneteket. Akadály lehet, ha mélyen legbelül nem hiszünk abban, hogy az angyalok valóban segítenek. Vannak, akik attól félnek, hogy esetleg valamilyen szokásuk megváltoztatására kérik őket, míg mások úgy érzik, nincs joguk csak úgy életük jobbítását kérni. Sokan, különösen a vallásos közegben felnőtt emberek pedig attól tartanak, hogy az angyalokkal való közvetlen kommunikáció bűn.
Erősítsd a „vételt”!
Az angyalok üzenetére való ráhangolódás egyik legfontosabb lépése önmagunk megtisztítása a negatív érzésektől, gondolatoktól és félelmektől, továbbá tudatunk lecsendesítése és a befelé figyelés „művészetének” kifejlesztése. Ebben segítenek többek között a különféle légző- és meditációs gyakorlatok, valamint a jóga. Mivel az angyalok magas rezgésű energialények, minden eszköz és módszer, amely segít rezgésszintünk növelésében, erősíti az angyali üzenetekre való nyitottságunkat. Érdemes kerülnünk az alacsony frekvenciájú ételek és italok fogyasztását – minél természetesebb formában vesszük magunkhoz táplálékainkat, annál több bennük az életerő. De a legfontosabb: ha angyali segítséget kérünk, merjünk hinni a megérzéseinkben. Figyeljünk éberen a jelekre – érzéseinkre, gondolatainkra és az ismétlődésekre. Ha pedig az üzenet nem elég érthető, kérjünk egyértelműbb útmutatást.
Bővebben a témáról:
Dr. Doreen Virtue: Angyalokkal gyógyítás
Dr. Doreen Virtue: Angyali útmutatás
forras:nlcafe.hu
Kommentáld!